Keresztanyám, Marika kérésére csatolok zenét is. Pont megfelelő folyóparti sétákhoz. 

Ahogy már említettem, a Country Club Plaza tulajdonképpen egy második belvárosként működik Kansas City-ben. Jó környék éttermekkel, üzletekkel, hotelekkel, múzeumokkal. A története is érdekes, mert a tudatos városépítés jó példája. A Brush Creek völgye nem sok dologról volt híres a századfordulón, az emberek inkább csak elhaladtak mellette. Csodák csodájára azonban J.C. Nichols, egy Európát is megjárt, ügyes üzletember, az 1920-as években mégis úgy gondolta, hogy itt kéne kialakítani Amerika első külvárosi bevásárlóközpontját és egy olyan környéket, ahová szívesen költöznek az emberek. A szkeptikus városiak által csak Nichols hülyeségének nevezett vízió végül pár év alatt megvalósult: a Plaza 18 épületből álló együttese automobillal is könnyen megközelíthető volt, kényelmesen lehetett parkolni (tankolni 8 helyen!), az üzletek belső udvaros, stukkós, vörös cserepes épületekben kaptak helyett szobrok és szökőkutak között (https://www.countryclubplaza.com/asset/get/99864). Érdekes, megnyugtató érzés itt lenni, talán az európaisága miatt.

A spanyol stílusú épületek.

Ez pedig maga a Brush Creek, illetve a Cancer Survivors Park (rákos betegségek túlélői).

Lassan aztán elkezdődött a lakóházak építése is a környéken. Itt jön képbe ismét egy nő! Nelle Peters Észak-Dakotában született 1884-ben. Mivel jól ment neki a matek és szépen rajzolt, a nővére meggyőzte, hogy keressen magának munkát egy építészirodában. Amikor saját irodát nyitott Kansas Cityben keresztnevét csak rövidítette a cégnévben. Első munkái kisebb házak voltak 15 dollárért, a tervekre ráírta, hogy No.25, így máris gyakorlottabbnak látszott. 1913-ban egy Phillips nevű kivitelező céggel társult és ezután tervezte meg többek között a Plaza nyugati részén lévő Költők negyedének egyes épületeit. Ügyelt a részletekre, főleg terracotta díszítést használt. A lakásokat úgy tervezte, mintha magának készítene valami tökéleteset, praktikusat. Azt hiszem, amikor először eljöttünk erre, akkor mindkettőnket a hely patinás hangulata ragadott meg. Az Irodalmi negyed épületeit írókról, költőkről nevezték el, több ingatlanos cég megosztva üzemeltető. Pár kép egyben: 

Sorban a névadók: James Russell Lowell, Robert Browning, Mark Twain, Eugene Field.

De van még a környéken David Copperfield, Churchill, Rousseau, Cezanne tiszteletére elnevezett ház is. A következő képen a Stevenson és Longfellow. Egyszer majd állóképként is :)

Mivel régi épületekről van szó, nincs konditerem, bel- vagy kültéri úszómedence (voltunk olyan helyen a környéken, ahol valamivel többért ezek mind meglettek volna). Érmével működik a mosókonyha az alagsorban (tisztára mint a koliban a Tömő utcában) és a szemetet is magadnak kell levinni az udvari konténerbe, viszont nagyon hangulatos negyed. Arról nem is beszélve, hogy sok a zöld terület a környéken, ahol rengeteg nyulat lehet  látni (és napközben szinte állandó a fűnyírás). Egy mosolygós Janet nevű nő mutatott nekünk a keresgélés során vagy 4 lakást és végül a Carlyle-ban találtuk meg az ideálisat, a 4. emeleten. Nem szőnyegpadlós, hanem parkettás. Nyomós érv volt a lakás mellett, amiért talán furcsán néztek ránk, hisz akkor szőnyeget kell venni. A lakbérben benne van a víz díja, a parkolásért és az áramért külön fizetünk. A lakásban van egy alap Google Fiber nevű internet szolgáltatás, ehhez csak egy modemet kellett beszereznünk, és lehetett még az alapon kívül jobb, gyorsabb csomagot választani elég borsos áron. 

A Carlyle tulajdonképpen a felsorolás elején szereplő Lowell ikre. A névadó: Thomas Carlyle (1795-1881), skót filozófus, író, fordító, történész, matematikus és tanár.

"Az ember nagy feladata nem az, hogy világosan lássa, amit a távol homályba burkol, hanem hogy megtegye azt, amit tisztán láthat, egy karnyújtásnyira."

A hotelt két hétig biztosította a cég, mi pedig pont ennek végén tudtunk beköltözni a lakásba, ahol festettek és kitakarítottak, mire szombat reggel megérkeztünk. Addigra már beszereztük a legfontosabb dolgokat (takarítószerek, mosószer :)), felpakoltuk a két bőröndöt és indultunk is az IKEÁ-ba. Estére már volt matracunk, ebédlőasztalunk és székeink. Két nap múlva megjött a 13 dobor+gitár otthonról, így egyre otthonosabban éreztük magunkat. Ahogy előzőleg különböző lakberendezési áruházakban jártunk, konstatáltuk, hogy még mindig a svéd vonal áll az ízlésünkhöz közel. A következő napokban-hetekben sokszor jártunk még az IKEA felé, apránként vettünk két fotelt, két polcot és egy kanapét. Zsoltival így volt alkalmunk legózni és jókat vitatkozni (a teóriám, hogy párterapeuták pénzelik az IKEÁ-t, mert egy-egy bútor összeszerelése kapcsolatpróbáló dolog), a végére pedig profi lettem a csomagolóanyagok kompaktálásában is. A facebook Marketplace-en kedves férjem kitartó munkával talált egy használt dohányzóasztalt, egy szőnyeget, egy tévét, ágykeretet és egy tévéállványt (ugyanabból a családból a pesti lakásban van két polcunk). Jóval olcsóbb használtan bútort venni, mégha van is rajtuk egy-egy apró karcolás. Törekedtünk arra, hogy a kisebb bútorokat akár két év múlva haza is tudjuk majd küldeni és az otthoni lakásba is passzoljanak. Ami marad, azt valószínű mi is ugyanígy meg fogjuk hirdetni. 

A lakás alaprajza: 65 nm, gépesített konyha, 3 beépített és 1 besétálós gardrób. 

A kopár lakásból lassan olyan hely lett, ahova jó hazaérni. Egyre otthonosabb. És tudom, hogy nem szabad tárgyakhoz ragaszkodni, de olyan jó, hogy felkerült a falra a naptárunk, a lakásavatóra kapott ajtódísz vagy az Anyától kapott két tűzzománc kép. A többi érzés meg majd jön magától.