Nekünk is bekavart ez a járvány, nem is megyünk most haza egy ideig. Zsolti két hete itthonról dolgozik, az ebédlőből dolgozószoba lett nálunk. Ahogy a barátainak mondta: "nem baj, legalább jobban megismerjük egymást". Azért néha el vagyunk anyátlanodva itt kettesben. Aggódunk az otthoniak miatt. Nekem nem nyugodt a lelkiismeretem, mert attól félek, hogy Anya fog helyettem túlórázni és megszakadni a kórházban a következő hónapokban...
No de mást nem tehetünk: sokszor mosunk kezet, lemegyünk sétálni (amíg lehet, szigorúan 6 láb távolságot tartva), figyeljük a mókusokat, nyulakat és vörös kardinális pintyeket, észszerűen vásárolunk, székelykáposztát főzünk, gyűjtjük a bátorságot a kenyérsütéshez.
Videótelefonálás közben Anya meg szokott simogatni a képernyőn keresztül, talán ha elég erősen próbálkozom, előbb-utóbb igazivá válik.