Amikor közzéteszem ezt a bejegyzést, már rég túl vagyunk a karácsonyi szezonon, a vízkereszten, Zsolti 30. szülinapján és a Kansas City Chiefs amerikaifoci csapatának Super Bowl győzelmén. Utóbbi megérdemel majd egy külön posztot. Zenének jöjjön Billy Joel, ezt a számot épp Texasban hallgattuk először, jó kis távolságra a címadó Bécstől. Na de folytassuk is karácsonyi kalandjainkat ott, ahol Zsolti befejezte!

San Antonióból a 10-es főúton kb. 3 óra alatt érni Houstonba. Kirándulásunk 4. estéjét már ott töltöttük. A szállásunk egy újépítésű társasház földszintjén volt, külön nyíló bejárattal, ahol két nap alatt megtanultam műanyag kanállal kenyeret vajazni. Úgy kell annak, aki jó magyar szokás szerint hűtőtáskával jár nyaralni...  

Houston maga a legnépesebb város Texas államban, viszont ha az agglomerációval együtt nézzük, akkor azért nem előzi meg a Dallas-Fort Worth metroplexet. (Zárójelben: a metroplex elnevezést a '70-es években használták először Dallasra, kifejezve, hogy több város összeolvadása hozza létre a környéket. A Texas Monthly oldalán viszont találtam erről egy cikket, melyben kifejtették, hogy ne merjük használni ezt a szót, mert nagy hülyeség...) Houstont 1836-ban alapították, közvetlenül azután, hogy Texas függetlenedett Mexikótól. A nedves szubtrópusi éghajlatot meg is tapasztalhattuk a következő délelőtt. Épp a NASA Space Center felé tartottunk a pálmafákkal övezett, 6 sávos autópályán, amikor elkapott minket egy nyarakra emlékeztető felhőszakadás. Megdolgoztattuk az ablaktörlőket, kikerültük az előttünk pörgő pickupot, és szerencsésen átkeltünk a viharzónán. Mindenesetre félelmetes volt látni, hogy a Mexikói-öböl közelsége nemcsak gazdasági előnyökkel jár, hanem magában hordozza újabb Katrina hurrikán veszélyét is.

Első megállónk aznap a NASA űrközpont volt (térkép itt). Megérte megvenni a borsos árú belépőjegyet, mert nagyon érdekes volt végigjárni az épületet. Kaptunk egy kis betekintést az űrhajózás történetébe a Mercury-, Gemini-, Apollo-programok állomásain keresztül, miközben korabeli, az űrt is megjárt tárgyak között sétáltunk, megérinthettünk egy Holdról hozott kődarabot, bejárhattunk egy űrállomást. Vasárnap lévén rengeteg volt a látogató, és igazi családi program ez, nagyon sok opcionális lehetőség van még a kiállítótereken kívül (mozi, szimulátorok).

Katt a képre még több képért!

Hogy ne maradjon ki idén sem a tenger, becsatoltuk magunkat Volvo típusú űrhajónkba, és fénysebességgel elszáguldottunk egy strandra, ami a Mexikói-öböl egy öblében volt. A szeles idő ellenére sok volt a horgász, sőt egy latin család még a nedves homokba is beásta magát vasárnap délutáni programként (én már ettől a látványtól is náthás lettem).

Nyaralásunk egyik legsikeresebb képe

A belvárosban először a Discovery Green nevű városi parkban álltunk meg, majd a houstoni múzeumnegyed következett. A Hermann Park környéke magában foglal 19 múzeumot, galériát és az állatkertet is. A kortárs művészeti múzeum (értsd: Z generáció szelfiző helyszíne) mellett bejártunk egy japánkertet is.

A nap utolsó programjának egy belvárosi, épített vízesés megtekintését terveztük, de több kör sikertelen parkolóvadászat és neurotikus lelkiállapotom miatt ez végül elmaradt. Szerencsére enélkül is tartalmas napunk volt, vigaszul azért elmentünk még egy Aldiba vásárolni. 

Kirándulásunk 6. napján búcsút intettünk a pálmafás Texasnak, és pár óra autózást követően megérkeztünk Arkansas államba (ejtsd: Árkánzáá). Hot Springs egy az Ouachita hegységben fekvő fürdőváros. Hála 62C°-os termálvizének már a 17. századtól népszerű hely volt. A szállásunk a várostól távolabb eső hegyi faluban volt, ahová két kapun keresztül lehet csak bemenni, és látogatói kártyát kellett a szélvédőre tennünk. Tóparti faházunkban reggeli közben David Attenborough-t megszégyenítő módon figyelhettük a játszadozó mókusokat, éjjel pedig egy kb. négyszemélyes franciaágyban aludtunk.

Kilátás a teraszról

Az év utolsó napját Hot Springs belvárosában töltöttük, ahol a főutca legnagyobb látványossága a fürdőházsor. Mára már csak két fürdő működik, az egyik hagyományos, a másik egy modern, medencés fürdő. És hogy mit neveznek az amerikaiak hagyományos fürdőkultúrának, azt megtudhattuk a Fordyce házban kialakított múzeumban. Az 1800-as évek második felétől a források fölé emelt vászonsátrakat fa, majd kőépületek váltották fel. A bejáratnál az értékek elzárása után különvált a férfiak és nők útja. Az öltözők után jöttek a fa fallal elválasztott fülkék, márványkádakkal. A segítő személyzet megeresztette a termálvizet, majd 20 perc kádban fekvés és 3 pohár termálvíz elfogyasztása után leradírozták a vendég bőrét. Következő lépésnek lehetett ülőfürdőt, gőzkabint vagy zuhanyt választani (utóbbi hasonlít a modern masszázskabinokhoz, csak gyanítom fájdalmasabb lehetett..., kép itt). Levezetésként forró törölközős pakolást vagy masszázst ajánlottak. Naturisták, nudisták a tetőn pucéran is napozhattak annak idején. Az épületben helyet kapott még szépségszalon, gyógypedikűr, tornaterem, festett üvegablakos társalgó, külön medence emelőszerkezettel mozgássérültek részére. Leginkább a termálvíz gyógyhatása miatt látogatták a várost. Míg ma a fürdőkúráknak főleg mozgásszervi panaszok enyhítése a céljuk, akkoriban hitték, hogy még a szifiliszt és a maláriát is gyógyítja (a majdnem-infektológus hangosan felröhög bennem). Zárásul linkelem a ma is működő Buckstaff Bathhouse szolgáltatásainak listáját, a győri élményfürdőhöz szokott szememnek érdekes volt végignéznie.

Katt a képre egy kis fürdőkúráért!

A főutca felett szépen kiépített, lankás ösvényeken (számomra mint egy könnyebb keresztút) lehet felsétálni a kisváros nemzeti parkjába, mely a Hot Springről elnevezett hegyen terül el. A kilátótoronyból rálátni a völgyre és Arkansas közeli hegyeire, egy zárt emeleten pedig helytörténeti kiállítás kapott helyet, ahol megtudtuk, hogy Al Capone is szeretett idejárni pihenni, kikapcsolódni (bujkálni a rendőrség elől).

Itt jártam a passiómat

Egy könnyű túra után a belváros német étterme felé indultunk, ahol sült kolbász és savanyú káposzta volt a szilveszteri menünk. Ennél nagyobb bulizás nem is volt már aznap, de valahogy egyikünk se bánta. A magyar újévet sikerült kivárnunk, az amerikait viszont már átaludtuk, mivel nem volt tűzijáték, ami felébresztett volna minket.

"Jó a savanyúúú káposzta, a kutya körbehuggyozta..." - magyar gyermekmondóka

Utazásunk utolsó napján sem maradtunk kultúra nélkül, mert hazafelé megálltunk az Arkansas-Missouri államhatárhoz közeli Bentonville művészeti múzeumában. A Crystal Bridges (kristály hidak) múzeum nevét a közeli forrásról kapta, mely az épületek közti két mesterséges tavat is táplálja. Építőanyagként nyers betont, acélt, fát, üveget használtak. Az épületkomplexum szépen belesimul a környezetébe, nem bontja meg a természet rendjét. A kiállított alkotások nyújtotta élményhez a terek is hozzájárultak. 2011.11.11-én nyitotta meg kapuit és az állandó kiállítás ingyenesen látogatható. George Bush-sal kezdtük a túrát Dallasban, vele is fejeztük be, mert a modern rész zárásaként "megcsodálhattuk" az amerikai veteránokról festett képeit.

Dám(a)-vadak

Arkansas a 10. állam, ahová eddig eljutottunk. Zsolti lekaparós Amerika-térképe egyre színesedik, hála ezeknek az autós túráinknak. Nem volt elsődleges célpont Texas, de egyáltalán nem bántam meg, hogy végül tettünk ott is egy kört. Arkansas hegyeit nem is említve! Azt se bánom, hogy kihagytuk a Southfork Ranch-et és Jockey bácsit, helyette inkább szenzációs múzeumokba mentünk el. Élménydús pár napon, éven vagyunk túl. Reméljük, 2020 is hasonlóan alakul majd, vagy még jobban. Nekünk Zsoltival már az egész évtizedre megvan a közös terv!