Zsófi ott hagyta abba, hogy megérkeztünk St. Anthony-ba, harmadik szálláshelyünkre. Ez már Idaho államban található, Utah-tól északra, Wyomingtól pedig nyugatra, ami azért fontos, mert a következő két nemzeti park, amit meglátogatni terveztünk, Wyomingban található. Idahóban szép völgyes-lankás tájakon utaztunk, és legalább annyit megtudtunk az államról, hogy büszkék a krumplijukra (az idahói rendszámok alján a "famous potatoes" felirat szerepel). A kiránduláshoz tökéletesen passzoló zenét ezúttal Ben Howard szolgáltatja.

És bár a krumplit mi is számos formában szívesen fogyasztjuk, nem ezért szálltunk meg itt, hanem mert a nemzeti parkokhoz legközelebb itt találtunk elérhető áron szállást. Ez is egy aprócska ház volt, amivel azonban szerencsénk volt, mert éppen érkezésünk előtt esett át teljes felújításon, így a kb. 20 négyzetméteres lakás teljesen felszerelve és enyhe festékszaggal várt minket. A hosszú út után megint csak nem volt gond az alvással, másnap reggel pedig elindultunk a Grand Teton nemzeti park felé.

A Teton-hegység nyugati oldala

A Grand Teton az itt végighúzódó Teton-hegységről, azon belül is a Grand Teton csúcsról kapta a nevét. Egy napunk volt felfedezni a területet, úgyhogy előző este már YouTube-videókkal készültem a top 5 látványosságra. Ennek megfelelően fotós látványosságoknál kezdtünk, megnéztük a hegyvonulattól keletre eső mormon házak leghíresebbikét, a Moulton Barnt, majd északabbra vettük az irányt a Schwabacher Landing felé. Ez a Snake patak partján lévő hely, ahol elvileg legendásan szép képeket lehet készíteni a hegyről. Ottjártunkkor is sokan próbálkoztak, nekünk azonban a kívánt tökéletes tükröződést nem sikerült elérni, amiért teljes mértékben a szelet tartjuk felelősnek.

Moulton Barn, a szállásunk ugyan ennél sokkal kisebb ház volt, de komfortosabb

Háttérben a Grand Teton

A következő állomásunk a Jenny Lake volt, ami a hegyvonulat lábánál fekszik, és talán a leginkább turistamágnes hely a parkban. Látszott ez abból is, hogy parkolóhelyet is nagyon nehezen találtunk csak, pedig elég nagy parkoló van a tó mellett. Van itt továbbá látogatóközpont is (járvány idején zárva), ajándékbolt (járvány idején is nyitva), valamint hajókázási lehetőség. Mi a hajó helyett inkább a tópartot választottuk, annak mentén túráztunk át a szemközti partra, ahonnan egy ponton meredekebb útvonal vezetett fel a Hidden Fallshoz (magyarul rejtett vízesés, de elég jól ki van táblázva, szóval nem tudom, ki elől rejtegetik), valamint az Inspiration Pointhoz. Utóbbitól remek kilátás nyílik az egész tóra és kelet felé, de engem maximum ennek a blogposztnak a megírásához adott inspirációt.

Jenny Lake, valamint a Grand Teton csúcs kicsit közelebbről (ennél közelebb már nem mentünk a csúcshoz)

A magasabb pontoktól visszatértünk a tóparti ösvényhez, és folytattuk tovább utunkat a tó körül, aminek még kb. kétharmada hátra volt. Ezt nem igazán sikerült pontosan felmérni, úgyhogy eléggé fáradtan és éhesen értünk vissza az ajándékbolthoz, ráadásul némi kezdődő esővel is meg kellett küzdenünk (ezt végül elég jól megúsztuk). Az ajándékboltban aztán hűtőmágnessel és kávéval vigasztalódtunk, majd majszoltunk egy kis útravalónak csomagolt szendvicset. Mivel ekkor már délután közepe volt, úgy határoztunk, hogy a park északabbi, útba nem eső részeit kihagyjuk, és hazafelé vesszük az irányt. Mindezt pedig a reggelivel párhuzamos útvonalon, a Moose-Wilson úton tettük meg, ami arról híres, hogy sok vadállatot (szarvas, bölény) lehet látni a környékén. Ez bizonyult egész körutazásunk legostobább döntésének, vadállatot ugyanis kb. egyáltalán nem láttunk, cserébe forgalmas földúton döcögtünk egy aknamező minőségű földúton.

Este, visszaérve St. Anthony-ba, még beugrottunk boltba és improvizáltunk vacsorára egy chorizós-paradicsomos tésztát, amiből másnap estére is maradt. Kaja után pedig gyorsan elaludtunk, mert másnap várt minket a Yellowstone, ahová korán el akartunk indulni.

A Yellowstone hamar felkerült az amerikai bakancslistánkra, vagyis azon helyek közé, amit az itt töltött két év alatt szeretnénk meglátogatni. Európai szemmel talán a leghíresebb nemzeti park, nem véletlenül: ez az első olyan terület az Egyesült Államokban (talán az egész világon), amit nemzeti parkká nyilvánítottak. A Yellowstone híres állatvilágáról (élnek itt medvék, farkasok, bölények, jávorszarvasok stb.), valamint a geotermikus aktivitásáról. Mindkettőből kaptunk egy kis ízelítőt, de inkább utóbbit volt alkalmunk részletesebben vizsgálni.

Itt már kezdett egyértelművé válni, hogy azok ott nem indiántüzek

A Yellowstone nemzeti park a Grand Tetonhoz hasonlóan Wyoming állam északnyugati részén helyezkedik el, de átnyúlik kicsit Montana és Idaho államokba is. Már csak a mérete miatt is érdemes akár több napot itt tölteni, nekünk sajnos csak egy jutott. A park elég jól bejárható autóval, alapvetően két hurokszerű úton (loop) lehet a főbb helyekre eljutni. Mi a déli hurkot jártuk be, mivel talán itt több a látnivaló, illetve az északinak egy szakasza le is volt zárva.

Nem kellett sokat mennünk, és rögtön gejzírekbe és termálvizekbe botlottunk. Az út mellett több helyen megálltunk, hogy ezeket közelebbről megnézzük, mindössze néhány métert kellett ehhez sétálnunk. Az egyik legturistacsalogatóbb ezek közül a Grand Prismatic Spring, amit mi is megnéztünk, de igazán jó képet akkor tudtunk volna csinálni, ha a másik oldalon magasabbra megyünk fel, meg amúgyis reggeli kigőzölgését élvezte ekkor ez a tócsa. A meleg vízekben a víz hőmérséklete határozza meg, hogy hol milyen baktérium él, a különböző baktériumok pedig a víz és az alatta lévő kőzet színét határozzák meg, ettől látszik hol kékeszöldnek, hol pedig rozsdaszínűnek a forrás.

Ezek ilyen szép forró vizek

Következő megállónk a park talán leghíresebb gejzírjénél, az Old Faithfulnál volt. Nevét arról kapta, hogy megbízhatóan kb. 90 percenként "tör ki", ami alatt azt kell érteni, hogy szűk 5 percig forró vizet lövell ki átlag 44 méter magasra.

Mi is kivártuk, hogy megnézhessük a jelenséget, a következő kitörésig volt is időnk jól körbejárni, illetve felmászni egy kicsit magasabb helyre, ahonnan tökéletesen lehetett látni mindent (sokkal jobban, mint ahogy azt a lenti videónkon látni). Az biztos, hogy ilyet korábban egyikünk sem látott.

Kelet felé vettük ezt követően az irányt, és eljutottunk egészen a Yellowstone-tó partjáig a West Thumb nevű részhez, ahol a változatosság kedvéért szintén van egy gejzírmedence. Ennek érdekessége, hogy közvetlenül a tó partjánál helyezkedik el, ezért a tavon belül is láttunk olyan helyet, ahol feljön a víz egy kisebb pontban. Valahol azt mesélték erről, hogy régen a halászok, amikor a tóból kifogtak egy halat, még azelőtt, hogy partra húzták volna, belelógatták a melegvizes forrásba, és ott főzték meg a szerencsétlenül járt halat, és kész is volt a vacsora. Hogy ebben mennyi a legenda és mennyi a valóság, nem tudom, az biztos, hogy ma már tilos bármit is bedobni a forró vizes forrásba.

Autós kalandok következtek ismét, észak felé vettük az irányt, egy ideig még a Yellowstone-tó partján, majd attól eltávolodva azon a területen, ahol a Youtube-on fellelhető "Top 10 dolog, amit látnod kell a Yellowstone-ban, mielőtt meghalsz" típusú videók szerint a legtöbb vadállat (hogyan kell lefordítani a wildlife szót magyarra?) található. Erről mi is megbizonyosodhattunk, láttunk a réten heverésző bölényeket, illetve egészen közelről néhány példányt, amelyek előttünk keltek át az úton a pataktól visszafelé menet.

Réten heverésző bölény és egyéb csodálatos állatvilág

Abból lehetett tudni, hogy valami látnivaló van előttünk, hogy már 1-2 autó indokolatlanul lassít vagy megáll. Sőt, egy-egy ponton kifejezetten feltorlódtak az autók, nekünk pedig már nem volt hely megállni vagy félrehúzódni, így a jávorszarvasokat csak egy-egy pillanatra láttuk.

Lomha állatnak tűnhet, de nem versenyeznénk vele futásban

Következő megállónk a vízesések környéke volt, valamint a Grand Canyon of the Yellowstone. A Yellowstone folyónak (úgy látszik, itt mindent erről neveznek el, mi másról) itt két vízesése is van, a Lower Falls és az Upper Falls. Mindkét helyen megálltunk, de a Lower Fallsnál időztünk többet. A folyónak ez a szakasza egy kanyonban fut a mélyben, ezért hívják ezt Grand Canyon of the Yellowstone-nak. Kanyonnak nyilván sokkal kevésbé monumentális, mint a Grand Canyon, viszont emblematikus hely már csak amiatt is, mert itt látszik igazán a homokkő falak sárga színe, amiről a park (valamint a közeli folyó, tó stb.) a nevét kapta.

A nagy kalandok után szendvics- és kávészünet, valamint az ajándékbolt felkeresése következett, kötelező hűtőmágnes-vásárlással. A parknak talán ettől a pontjától már visszafelé, nyugat felé vettük az irányt, és megálltunk még egy-két helyen megcsodálni a geotermikus aktivitást, illetve megállapítani, hogy a kirándulás járvány idején azért mégiscsak furcsa (maszkosok kontra maszkot nem viselők, félrehúzódók kontra távolságtartást figyelmen kívül hagyók).

Idahói szállásunk felé még megálltunk a Mesa Falls nevű helynél, amit a szállásadónk ajánlott. Kár is lett volna kihagyni, itt sokkal zavartalanabbul csodálhattunk vízeséseket.

Mesa Falls, csak hogy Idahóból is lássunk valami szépet

A Yellowstone-ban tehát Maci Lacival nem találkoztunk, mint ahogy egyéb medvével vagy farkassal sem, de ezt talán annyira nem is bánjuk. Azt hiszem, a park híre miatt Zsófinak és nekem is elég nagy elvárásaink voltak, és összességében egyáltalán nem csalódtunk. Ha a kirándulásunknak csak egyetlen napja marad örök élmény, nekem biztosan ez a nap lesz az.

Hamarosan jövünk a kirándulásunk befejező részével.