Ennek a bejegyzésnek a közzétételekor elárulhatom, hogy időközben jó sok dolgon túl vagyunk már megint, ezért a lemaradás is. Az egyik legörömtelibb történés, hogy mindketten szépen megkaptuk az oltásokat. Meglepetés programként Zsoltinak sikerült leadnia a mesterszakos szakdolgozatát. Megjártuk Seattle-t és Washington államot (élménybeszámoló következik). Illetve szerveződik a hazaköltözés, katonaszokás szerint már vágjuk a centit, peregnek az utolsó hónapunk napjai. Na de kaliforniai utazásunk zárásaként térjünk még vissza egy kicsit San Franciscóba. Zenének egy klasszikus szám a '90-es évekből egy innen származó bandától.
Hasonlóan Los Angeles-hez, San Francisco fejlődése is az aranyláz kapcsán indult meg erőteljesen. Part- és öbölmenti fekvése miatt hamar hajózási központ lett, erődítménnyel védve. Az 1900-as évek elején pestisjárvány és földrengés sújtotta, de a kilábalás után a város megerősödött, így a nagy gazdasági világválságot könnyedén átvészelte. Az 1960-as évektől az amerikai ellenkultúra, liberális aktivizmus, LMBTQ mozgalom fontos bázisa. Régóta a bevándorlás célpontja, a Midwesten töltött 2 év után kifejezetten szembetűnő az eltérő etnikai összetétel. San Francisco a köd és eső városa, így elkerülhetetlen volt tehát, hogy csütörtökön szemerkélő esőben érkezzünk. Először a Pier 39 (39-es móló) boltjait és lusta fókáit látogattuk meg.
Lusta, hangos fókák
Ezt követően a legnagyobb zuhéban sikerült eljutnunk ahhoz a kikötőhöz, ahonnan a hajónk indult az Alcatraz börtönszigetre. Voltam már életemben elázva, így ez a vizes farmernadrágos élmény csak ezüstérmet érdemel tőlem (TOP1, aranyérem: a plitvicei tavaknál tett buszos kirándulás Anyával, ott még a bugyim is vizes volt). Biztonsági hőmérőzést követően egy kellően zsúfolt kompon jutottunk át a szigetre, mely 2 km-re fekszik a parttól. Az Alcatrazon 1800-as évek 2. felétől már állt erőd és katonai börtönként is működött, de csak 1934-től 1963-ig szövetségi börtön, a nehézsúlyú bűnözőket helyezték el itt (itt ült többek között Al Capone is). Összesen 36-an, 14 alkalommal kíséreltek meg szökést sikertelenül, bár a közhiedelemmel ellentétben nem lehetetlen kiúszni a partra. Érdekesség, hogy 1969-ben indián egyetemisták csoportja foglalta el a szigetet az őslakosokkal kapcsolatban hozott szövetségi intézkedések elleni tiltakozásként, közel 2 évig éltek itt. Időnk nagy részét a börtönépület bejárással töltöttük, ami nekem hátborzongató élmény volt...
Másnap egy ikonikus helyen kezdtünk: a Golden Gate híd lábánál. A Crissy Field nevű partmenti sétányon először nyugati irányba indultunk, majd a Palace of Fine Arts-nál (művészetek palotája) kötöttünk ki. Ezeket az épületeket 1915-re, a Panama-csatorna befejezését ünneplő, Panama Pacifikus kiállításra készítették. A rotundát oszlopcsarnokok veszik körül, mindez egy kis tavacska partján. Művtörit kedvelő szememnek bizarr látvány, az Újvilágban ókori római-görög építészeti koppintást látni. Visszafelé sétálva teljes szépségében csodálhattuk a Golden Gate hidat. 1937 óta van használatban, 4 év alatt épült fel, az előkészítési-tervezési munkák előtte sokkal több időt vettek igénybe. Összesen 2,7 km hosszú, autósok mellett biciklivel és gyalogosan is át lehet kelni rajta. Art deco stílusú és a szín hivatalos megnevezése: nemzetközi narancs. Lábánál áll a polgárháború során már működő Fort Point erődítmény. Ehhez közel, a híd pillére mellett éppen szörfösök várták a hullámokat.
Következő megállónk a belváros volt, ahol elfogyasztottuk az eddigi legjobb gyorséttermi hamburgereinket (In-N-Out), majd felsétáltunk a Lombard Streethez, és lelkiismeretesen ellépcsőztünk mellette. Ezek után napunk (ha nem az egész kirándulás) fénypontja következett, a Ghirardelli tér. A névadó Domenico Ghirardelli olasz származású "egzotikus étel importőr" volt, de neve leginkább az általa alapított csokoládémárka miatt ismert. A tér és épületei mára már nem a gyár részei, de szerencsénkre bolt és cukrászda még működik itt. Érdemes lett volna önmérsékletet gyakorolnunk a fejenként 1-1 édesség helyett, de ezért megérte – tette hozzá Gombóc Artúr.
És a napunk még nem ért véget: a Twin Peaks ikerdombokról készítettünk néhány képet, majd a Lands End nevű park felé indultunk, ahonnan csodás volt a kilátás a Csendes-óceánra és a Golden Gate hídra (csak pont a másik irányból). A terület egy érdekessége a századfordulón épült Sutro fürdő, melynek mára már csak a romjai láthatók, illetve a dagálykor a medence maradványaiba befolyó tengervíz. Fénykorában a látogatók 7 különböző hőmérsékletű sós- és édesvízű medence közül választhattak. A közeli Golden Gate parkban megnéztük az északi szélmalmot (1902-ben látványosságnak és vízpumpának épült), kikerültünk minden családot és nárcisztikus középkorú, szelfiző férfit a tulipánok mellett, megkerestük a parkban tartott bölényeket, majd a napot egy óceánparti sétával zártuk.
Daly City-ben lévő szállásunkról másnap reggel indultunk, hogy visszacsorogjunk Los Angeles-be, de ezekről a partmenti kalandokról már beszámoltam. Ez volt tehát Kalifornia, nehéz lenne elfelejteni, mert olyan szuper élmény volt.
