Folytatom is D-vitamindús kalandjainkat Arizonában, kísérőnek a címben is említett dallal. Az első rész itt.

Vasárnap hajnalban keltünk, mert Flagstafftól kb. másfél óra volt odaérni a Grand Canyon déli peremének egyetlen nyitott, déli bejáratához. A kapu reggel 4-től délelőtt 10-ig volt nyitva, akik ebben az idősávban bejutottak, azok egész napnyugtáig maradhattak a parkban. A látogatóközpont mellett parkoltunk, ahol már javában voltak autók, lakókocsik (utóbbiból nagyon sokat láttunk ebben a pár napban). Egészen gyermeki izgalommal mosolyogtunk egymásra Zsoltival, aztán megpillantottuk A KANYONT, ahol reggeli csend honolt. 

A Grand Canyont a Colorado folyó vájta ki, koráról eltérő adatokat találtam (70-17-5-6 millió év? komolyabb geológiai fejtegetésbe nem is mennék bele). 446 km hosszan húzódik, legszélesebb pontján a két perem távolsága 29 km és 1800 m mély részei is vannak. Őslakosok a folyómederben földműveléssel is foglalkoztak (legrégebbi, emberi jelenlétre utaló leletek 12 ezer évesek). A kanyont európai ember 1540 környékén pillanthatta meg először, felderítése pedig leginkább John Wesley Powell nevéhez fűződik az 1850-es években. 1908-ban lett nemzeti emlékhely, 1919-ben pedig nemzeti park, a világ 7 természeti csodájának egyike, a világörökség része. Kirándulók által főleg a déli perem látogatott, gyakorlott túrázók azonban nekivágnak a folyóhoz vezető meredek útnak vagy az északi szegély útvonalainak.

Mi a látogatóközponttól indultunk nyugati irányba, a park igazgatási és szállóknak is helyet adó központja, a Grand Canyon Village felé, majd tovább pár kilátóhelyig és vissza az autóhoz. Így aznap délelőtt kb. 18 km-t sétáltunk. (Térképek itt, a déli perem külön itt: a Rim Trail mentén haladtunk, a legnyugatibb pontunk a Hopi pont volt, a Bright Angel Trailhead pedig a lefelé vezető ösvény kiindulópontja). A látogatóközpont, hotelek, éttermek többsége zárva volt, és a különböző transzferbuszok sem közlekedtek, ennek ellenére sok volt a kiránduló. Autóval még bejártuk a keleti irányú Desert View Drive megnyitott szakaszát, és kisétáltunk két kilátóhoz. Napközben emberállatok mellett  mókusokat, gyíkokat, az út mentén szarvasféléket, illetve kondorkeselyűket láttunk.  

Lenyűgöző és lélegzetelállító ez a hely. Leginkább az vágott mellbe, hogy a szemünk előtt terült el a földtörténet és emberi mértékkel milyen felfoghatatlan, hogy mindez millió-milliárd évek alatt jött létre. 

Az utolsó teljes napunkon ismét hosszabb vezetés várt ránk észak-északkeleti irányba, a Glen Canyon felé. Ez a természetvédelmi terület átlóg Utah államba is, a már sokat emlegetett Colorado kanyarulatai mentén. Életem egyik legszebb autós élménye volt ez az út a 89-es főuton: balról a fennsík, jobbról pedig vörös hegylánc vagy 20 mérföld hosszan. Az út mentén sok üres indián ékszeres bódét láttunk és a pár nap alatt sokkal több őslakossal találkoztunk, mint az USA bármely más pontján eddig. Nagyon sok indián törzs és közösség él Arizonában, megérne egy külön blogbejegyzést a téma. 

Első megállónk a képekről jól ismert Horseshoe Bend (patkó kanyar) volt, majd a Glen Canyon gát felé indultunk tovább. A gát 1956-1966 között épült, 220 méter magas, építéséhez 4.110.000 m3 betont használtak fel. Az előtte futó acél híd 1959-ben lett kész és kb. 17 év kellett hozzá, hogy a gát mögött létrejöjjön a Powell tónak nevezett hatalmas rezervoár. (A Las Vegashoz közeli, ugyanúgy a Colorado folyót szabályozó Hoover gát idősebb és híresebb is ennél, rezervoárja a Lake Mead. A Hoover 1931-1936 között épült, viszont kevesebb, 2.480.000 m3 betont használtak fel hozzá. A két mesterséges tó verseng a legnagyobb címért. Ezt az infót főleg Apának szántam.) A Powell tó a hajótulajdonosok paradicsoma, de fürdőzni is lehet azért. 

A keddi hazautunk a reggeli autózással, charlotte-i átszállással együtt is elég sima volt. A kocsinkat is rendben találtuk a reptéri parkolóban, csak egy macska telepedett be alá. Végül egy videót ajánlanék. Ez a világ madártávlatról sorozat Arizona államról szóló epizódja. Alatta azokat a részeket emeltem ki, amiket ebben a két bejegyzésben megemlítettem én is. Talán jobban szemlélteti az arizonai táj monumentalitását, mint a saját képeink. És mielőtt kifogynék a jelzőkből, abba is hagyom. Finom volt a fehércsokis-epres-mascarponés torta, amit Zsolti sütött nekem, de ez a kirándulás még annál is felejthetetlenebb lesz!

Ui.: Így majd' két héttel a hazatérés után pedig elmondhatjuk, hogy egyikünknek sincsenek vírusos tünetei.

(7:05-től Sunset Crater, San Francisco csúcsok, a Sonoran sivatag kaktuszai, 12:30-tól Phoenix, 16:38-tól Glen Canyon gát, Powell tó, 17:20-tól CAP vízvezeték rendszer, 24:50-től Grand Canyon, 32:53-tól Sedona, Cathedrol Rock, Chapel of Holy Cross)