Mivel komolyabb utazásos bejegyzés leghamarabb december elején várható (ha a bubópestis kegyes lesz hozzánk), ezért jelentkezem egy poszttal az Amerikai Jazz Múzeumról, ahol múlt hétvégén jártunk. Zenének egy klasszikus Ella nénitől és Lajcsi bácsitól.
Gyerekkorom óta otthon mindig szólt valami zene. Hogy felnőttkoromra koncertre járós lettem, azt is a szüleimnek köszönhetem, mert előbb voltam pld. a szombathelyi jazz fesztiválon, mint a tengernél. És habár a tudásom a jazzről korlátolt, a lelkesedésem pedig csak a könnyen emészthető fajtáig terjed, Apára gondolva, a városi Jazz Múzeum bakancslistás hely volt érkezésünk óta.
És hogy miért rendeztek be Kansas Cityben Jazz Múzeumot? Nos, erre egy több helyen olvasott mondást idéznék, miszerint lehet, hogy a jazz műfaja New Orleansban született, de Kansas Cityben nőtt fel.
Az I. világháború után fellélegző társadalom természetesen kapott a táncolható, élvezhető újdonság, a jazz iránt, a klubok, tánctermek világát viszont hamar beárnyékolta a szesztilalom. De nem volt ez így Kansas Cityben! A politika, a rendőrség és gyakorlatilag az egész város Tom Pendergast (egyes helyeken maffiafőnökként, Tom Boss-ként emlegetik) befolyása alatt állt. A 1920-as évektől szabadon folyt az alkohol, a szerencsejáték és rengeteg klubban volt élőzene egész nap (!). A 18. és Vine utcáról elnevezett környék történelmi jelentőségű feketék lakta negyed a belváros tőszomszédságában, ebben az időszakban vált a jazz Mekkájává. Megfordult itt az összes nagy név. Csatolok egy rövid videót is összefoglalóként.
(forrás: https://pendergastkc.org/sites/default/files/styles/high_resolution/public/moten.jpg?itok=XhpqWS8W)
Jó nagy tömeg fogadott minket, kirakodóvásárral, élőzenével a 18. és Vine sarkán, épp a fekete vállalkozókat támogató rendezvény zajlott. A múzeumba online váltottunk jegyet és foglaltunk magunknak időpontot, a pénztárnál pedig nejlonkesztyűt és fülvédőt kaptunk "ajándékba". Az 1997-ben megnyitott kiállítótér első részét a legismertebb zenészek köré rendezték (Louis Armstrong, Duke Ellington, Count Basie, Charlie Parker, Ella Fitzgerald), mindegyikőjükről képek, egy-egy emléktárgy és interaktív állványokon kiválasztva meg lehetett hallgatni a legismertebb számaikat (ezekhez kellett védőfelszerelés). Továbbhaladva a jazzben használt hangszerek és egy kis zeneelméleti háttér került terítékre. Nagy élmény volt igazi zenegépet (jukebox) látni, illetve telejuke-ot. Utóbbi hasonló elven működött, de rövid videoklipek közül lehetett választani, ez is hozzájárult a jazz népszerűsítéséhez. A múzeumban működik a Blue Room nevű koncertterem, berendezése az 1930-as évek jazzklubjait idézi. Az itt tartott koncerteken kívül a múzeum egyébként zeneoktatásnak is helyet ad, a Negro Leagues Baseball Múzeumról már nem is beszélve. Utóbbit kihagytuk, nem sok közünk van a baseballhoz.
Nemrég megnyílt önálló kiállítással adóznak az 1920-ban Kansas Cityben született Charlie Parker (beceneve Yardbird - elítélt, újonc, majd rövidítve Bird - madár) előtt. Zene tőle is. 34 évesen halt meg és vált örök legendává, a városban is temették el (a modern sírkövén egy madár és egy szaxofon látható).
"A zene a te saját élményeid, gondolataid, bölcsességed. Ha nem éled meg, akkor nem jön ki semmi a tölcsérből. Azt tanítják, hogy a zenének megvannak a maga korlátai. De hát, ember, a művészetben nincsenek határvonalak."
A Charlie Parker Memorial, Bird lives - a Madár él felirattal, háttérben a belváros toronyházai
A városban ma is él a jazz. A COVID közepén most a legújabb találmány a drive-in koncert. A Kansas City Jazz Orchestra oldalán találtam rá. Egy parkolóban állítanak fel színpadot és az autókból, felnyitott csomagtartókban vagy kempingszékeken ülve élvezik az emberek a zenét, támogatva ezzel a helyi zenészeket. Hiszen az élőzene mindig élmény.
