Dallasból Austinba egy kb. 3 órás autóút vezet, aminek megtétele után a University of Texas (UT) campusánál parkoltunk le. By the way Austin, ehhez a poszthoz itt egy kis zene Stevie Ray Vaughantól, akinek szobra ott figyel az austini folyóparton. A hatalmas egyetemi campusnak (mely amerikai egyetemhez méltóan természetesen rendelkezik egy hatalmas amerikaifoci-stadionnal) van egy turisták által látogatott tornya. Bolyongtunk hát mi is a torony körül úgy jó félórát, hogy kiderüljön, a torony márciusig le van zárva. Ezt nem állt módunkban kivárni, úgyhogy lemondtunk a remek kilátásról, amit a torony nyújtott volna, amúgyis egy nagyon szomorú esemény is kötődik az épülethez: 1966-ban itt történt az egyik legtöbb áldozattal járó lövöldözés, amikor egy férfi a toronyból válogatás nélkül tüzet nyitott a járókelőkre.

University of Texas Tower, Austin, TX

Látogatásunk ezután szerencsésebb fordulatot vett, a Texas State Capitolt, azaz az állami törvényhozás főépületét látogattuk meg következő körben, hiszen Austin mégiscsak Texas fővárosa. A legtöbb állam kapitóliuma egyébként hasonló abban a tekintetben, hogy egy magas kupolaépületet vesz körül két-három épületszárny neoklasszicista stílusban, esetleg reneszánsz vagy görög jegyek kíséretében. Az előző posztban emlegetett texasi büszkeséget erősíti, hogy az Austinban található kapitólium a legnagyobb az USA-n belül, ha a négyzetmétereket tekintjük, és a washingtoni testvérépületnél is magasabb. Továbbá ingyenesen látogatható, kívül-belül körbejárható, sőt még az épület menzáját is igénybe vehettük egy gyors ebéd erejéig.

Szelfi a Texas State Capitollal

Következő állomásunk a közelben lévő Bullock Texas State History Museum, ahol nem meglepő módon Texas állam történetével ismerkedtünk meg részletesebben. A múzeum egyébként tágas és jól körüljárható, lépésről lépésre vezeti a látogatót a korai idők (függetlenségi háborúk, elszakadás Mexikótól, csatlakozás az USA-hoz stb.) a 20. századig, beleértve az olajipar és a marhatenyésztés texasi hagyományait is. Ennek megfelelően elég sok időt el is töltöttünk itt, talán éppen azért, mert egyáltalán nem unatkoztunk.

Szorgosan bólogató olajkút a Bullock Museumban

Az egyetem, a kapitólium és a Bullock múzeum is a belvárostól északra helyezkednek el, úgyhogy ezek után ideje volt kicsit közelebb kerülni a város szívéhez. Előtte azonban még beiktattunk egy kitérőt a Mount Bonnellre, ami kvázi Austin Gellérthegye, de mégsem, mivel a belvárostól azért távolabb esik. A kilátás viszont itt is elég jó a hegy domb alatt kanyargó folyó és a belváros felé is.

Kilátás a Mount Bonnellről

Ugyanez a Colorado folyó csobog a belváros déli oldalánál is, a folyó déli partján pedig nagy parkos övezet található, itt tettük meg következő sétánkat a folyóparthoz közel. Mindezt napsütéses, tavaszias időben. Ennek végére eléggé el is fáradtunk, úgyhogy a továbbiakban egy gyors bevásárlást követően vacsorázni mentünk a Joann's Fine Foodsba. Az étterem a South Congress Ave-en található; ez az út déli irányba vezet ki a belváros felől, és a sok étterem, bolt és bár miatt pezsgő élet van itt esténként. Vacsora után át is mentünk az utca másik oldalán található The Continental Clubba, ami Austin egyik ikonikus élőzenés helye. Itt egy kis ízelítő az autentikus texasi bluesból:

Austini szállásunk annyira külvárosi részen volt, hogy az oda vezető úton, mielőtt a házhoz értünk volna, még őzeknek is elsőbbséget kellett adnunk. Cserébe nagyon helyes kis Airbnb-t fogtunk ki, ahol minden frissen felújított és tiszta volt.

A másnap reggelt a szállásunk közelében lévő McKinney Falls State Parkban kezdtük egy rövidebb túrával. A park érdekessége az azt keresztülszelő patak, az Onion Creek, amely a kőzetben helyenként elég érdekes módon tör utat magának. A kocsmageológiai értekezés helyett inkább mutatok képeket az alábbi galériába csomagolva.

A képre kattintva galéria nyílik, melyben Zsófi megölel egy fát

E rövid délelőtti kalandozás után San Antonióba indultunk, ami Austintól másfél óra autóútra van. Itt első megállónk a San José Missionhöz vezetett, ahol a spanyol hódítások idejéből őrzik a katolikus missziók történetét. A 18. században a San Antonio folyó mentén több ilyen misszió is épült, amelyek egy-egy templomot vettek körül lakó- és mezőgazdasági épületekkel. A San José missziót ferencesek alapították, és mint a többi környékbeli missziónak, ennek is többféle szerepe volt: egyrészt a spanyol expanzió része volt, felfedezéssel, kartográfiával, történetírással szolgálták a spanyol koronát, másrészt az őshonos indiánoknak is védelmet próbáltak nyújtani a vallási funkció mellett. Sok amerikai városban nem nagyon találni 19. századinál régebbi dolgokat, úgyhogy ez mindenképp érdekes hely volt.

Ezen a ponton fogyott el az otthonról hozott elemózsiánk, az anya receptje alapján készült darázsfészek, ami nyilván nem volt olyan jó, mint az anyáé. De legalább jól néz ki:

Utóbbi igaz következő állomásunkra is, San Antonio belvárosába érve ugyanis az Alamót látogattuk meg ezután. Ez a helyszín fontos állomása annak a történetnek, mely végén Texas függetlenné vált Mexikótól. Az 1830-as évek elején még ugyanis Texas mexikói fennhatóság alatt állt, és San Antonio volt a központja. Az Alamóban helyet kapó misszióban állomásozó függetlenségpártiakat súlyos és véres vereség érte 1836 márciusában, amikor a mexikóiak bekerítették őket. Később azonban még ebben az évben fordult a kocka, és a függetlenségpártiak győzelmével megszületett Texas mint független állam.

Az Alamo főépülete, nem sikerült teljesen levágni a sorban álló turistákat

Az Alamótól nem messze, szintén a belvárosban van San Antonio másik érdekessége, a Riverwalk. A San Antonio folyó a belváros egy részén úgy kanyarog (némi modern városépítészeti közreműködéssel persze), hogy egy darabka belvárost teljesen körülölel. Ezen a szakaszon egészen a folyó közvetlen közelében lehet sétálni, ahol főleg éttermek, bárok kapnak helyet.

Hogy itt miért éppen egy ír kocsmába tértünk be, már nem tudom, talán azt reméltük, hogy itt majd ebédet is kapunk, de végül csak sört ittunk. A sör mellé járt még földimogyoró, aminek a héjával tele volt az egész kocsma, valamint egy bárzongorista, aki népszerű slágereket játszott, hogy a nem kicsit ittas férfitársaság artikulálatlanul üvölthessen vele. Miután rájöttünk, hogy ebben a hangulatban az étkezést nem érdemes erőltetni, továbbálltunk egy jó kis mexikói étterembe, ha már ugye Texas. A késői ebéd után több már nem fért most nekünk San Antonióba, indult ugyanis menetrendszerinti Volvo járatunk Houston felé, de erről Zsófi mesél majd hamarosan.